Barion Pixel
Dr. Demeter Tamás Életmódorvos, háziorvos (háziorvostan szakorvos)

Életmódorvos; Fogorvos; Fogpótlástan szakorvos

Dr. Demeter Tamás

dtamas01@gmail.com
Pest megye
2024

Bemutatkozás:

2012-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán . A Kar Oktatási Centrumában egyetemi adjunktusként részt veszek a fogorvostanhallgatók oktatásában három nyelven, emellett a tudományos kutatómunkában és az egyetemi betegellátásban is dolgozom. 2016-ban Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan, 2019-ben Fogpótlástan szakorvosi képesítésre tettem szert, és 2021 óta rendelkezem PhD fokozattal. A Fogorvostudományi Karon 2021 óta működő „Munkacsoport a Környezettudatos és Fenntartható Fogászatért” alapítójaként és vezetőjeként egyik célom, hogy tevékenységünk révén nagyobb teret nyerne a környezetvédelem a fogászati oktatásban, kutatásban és betegellátásban. A MOTE egyik alapító tagjaként, és 2024 óta IBLM képesített életmódorvosként hiszem, hogy az egészségügy fenntarthatóbbá tételéhez kulcsfontosságú az orvostársadalomban a preventív szemléletmód kialakítása, a lakosságban pedig az egészségtudatosság fejlesztése. Feleségemmel évek óta dominánsan növényi étrendet követünk, szezonálisan táplálkozunk, és igyekszünk ezt minél többször teljes értékűen megoldani. Csomagolásmentesen, legtöbbször helyi, kistermelői vagy házi alapanyagokat vásárolunk, és kevés hulladékot termelünk. Autónkat eladtuk, gyalog vagy tömegközlekedéssel a legtöbb mobilitási szükségletünket ki tudjuk elégíteni. Dolgozni évek óta főleg kerékpárral járok. Szeretek minél több időt szabad levegőn, a természetben tölteni, futni, kirándulni, viszont nagy kihívás számomra, hogy a rendszeres mozgásra a hétköznapokban a jelenleginél több időt tudjak szánni. Célom, hogy a hozzám forduló pácienseknek a fogászati kezeléseken túl, holisztikus szemléletben, a betegségmegelőzésre fókuszálva, az életmódorvoslás pillérei mentén is tudjak segítséget nyújtani, és ezáltal megtapasztalhassák az életmód megváltoztatásának gyógyító erejét.