Barion Pixel
dr. Csépes Timea életmódorvos, háziorvos

Életmódorvos (dipl.IBLM), háziorvos

Dr. Csépes Tímea

timea5991@gmail.com
Pest megye
2022

Bemutatkozás:

2020-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán. 2022-ben sikeres nemzetközi életmódorvostani vizsgát (dipl. IBLM), 2024-ben háziorvostan szakvizsgát tettem. 2021-2024. között a MOTE elnökségi tagja, 2024. áprilisától 2025. márciusáig pedig elnöke voltam. Az életmódorvoslással már orvostanhallgatóként megismerkedtem és a rengeteg krónikus beteget látván, egyből elkezdtem mélyebben tanulmányozni az életmód szerepét a betegségek kialakulásában. A rendszeres sport már addig is az életem része volt, a teljes értékű növényi étrendre 2019-ben álltam át, melyet azóta is 90%-ban betartok. Szinte minden ételt saját magam készítek el, lehetőleg csomagolásmentesen vásárolt alapanyagokból. Később a minőségi alvás és az alváshigiéné témája kezdett el érdekelni, teljesen átalakítottam az alvási szokásaimat. A sok munka és feladat között mindig igyekszem szorítani egy kis időt magamra, amikor regenerálódhatok, akár jógával vagy egy rövid sétával a természetben. Célom a magyar lakosság tájékoztatása és edukálása az egészséghez szükséges életmódi tényezőkről, hogy a krónikus betegségek megelőzhetővé válhassanak.