Barion Pixel

Háziorvos, belgyógyász, IBLM képesített életmódorvos

Dr. Földházi Krisztina

foldhazidoktorno81@yahoo.com
2024

Bemutatkozás:

2005-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi karán. Ezt követően közel hat évig a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Gastroenterológiai Osztályán dolgoztam, 2011-től 2021-ig pedig rendvédelmi szervnél tevékenykedtem alapellátó orvosként. Belgyógyászat és háziorvosi szakvizsgával rendelkezem. 2021. júliusától gyökereimhez visszatérve Jászberényben telepedtem le férjemmel és két fiammal, felnőtt háziorvosi körzetben folytatva munkámat. A nagy változás életemben a háziorvosi munka megkezdésével következett be, amikor is elkezdtem a magyarázatot keresni arra, hogy miért van ennyi krónikus civilizációs betegségben szenvedő beteg. A megoldást és választ a MOTE-val való megismerkedésem adta meg. Az első, igen motiváló MOTE kongresszus után elvégeztem a Lifestylepro Academy tanfolyamát, majd 2024-ben sikeres IBLM vizsgát tettem. 2024 elején kerültem kapcsolatba a jászberényi Egészségfejlesztési Irodával, akikkel közös munkába kezdtünk, melynek keretében Életmódklubot működtetek. Mind az Életmódklubon, mind a helyi betegklubok, illetve Idősügyi tanács által szervezett találkozókon és a háziorvosi munkában is arra szeretnék rávilágítani, hogy az életmódorvoslás hat pillérének megismerésével, életünkbe beépítésével milyen sokat tehetünk a saját egészségünkért.