Írta: dr. Koncz Klára
Kicsivel több, mint egy éve, 2022. szeptemberében Londonban jártam a Brit Életmódorvosi Társaság éves konferenciáján, a MOTE elnökével Dr. Szentgyörgyi Barbarával együtt. Nagyon inspiráltan érkeztem haza, ebből született is egy blogcikk. Nagy örömmel írok egy újabb beszámolót, ugyanis a lelkesedésünk átragadt az egész vezetőségre és 2023-ban megálmodtuk, megterveztük és meg is valósítottuk a MOTE I. kongresszusát – Az egészség szabadság mottóval! Érzékeltük, hogy hazai szinten egyre nagyobb az érdeklődés az életmódorvoslás iránt, ugyanis egyre több megkeresést kaptunk az IBLM vizsgázási lehetőségekről.
A megérzéseink jó irányba vezettek minket, idén 18-an jelentkeztek a vizsgára, amelyet nagy örömünkre mindannyian sikeresen teljesítettek. Hogy miért tartjuk ezt nagyon fontosnak? Az életmódmedicina, mint kurrikulum egyre nagyobb területet hódít meg, hiszen a hagyományos orvoslás stabil alapját kell(ene) képezze. Mégis a gyakorlatban azt látjuk, hogy sok ajánlásban is noha I/A evidencia az életmódterápia, a kollégák nagy része átsiklik felette, mert nem hiszi el, hogy a páciens tud változni és szinte csak a gyógyszeres terápia kerül hangsúlyozásra. Az IBLM által szervezett, nemzetközileg elismert, egységes irányelveken alapuló vizsga nem titkolt célja, hogy az egészségügyben dolgozók olyan tudást szerezzenek, amely megteremti a lehetőséget arra, hogy egy nyelvet beszéljünk ezen a területen. A 6 pillérről már sokat írtunk és a honlapon is megtalálhatók rövidebb állásfoglalásaink, a tagi tartalmak között pedig a tudományos cikkeket tartalmazó táblázat is fellelhető.
Visszatérve a kongresszusra, a vizsga egyik alapfeltétele a 10 órás jelenléti idő volt (2024-ben már 20 óra), így álmodtuk meg a szakmailag igen kiemelkedő programot. Már az előadók felkérésénél éreztük, hogy nekik is fontos a részvétel, mert szinte mindenki habozás nélkül igent mondott. Hogy néhány nevet említsek: Dr. Pilling János, Dr. Kapitány-Föveny Máté, Dr. Benkovics Júlia, Dr. Márky Ádám és még sokan mások, pl. a Dán Életmódorvosi Társaság elnöke: Dr. Tobias Schmidt és egyenesen Amerikából jelentkezett be Zoom-on Dr. Dean Ornish és Dr. Michael Klaper. A helyszín kiválasztásánál 50-80 főben gondolkodtunk, ami nagyjából a tagsági létszám volt az év elején. Ehhez képest 187 regisztráció futott be… ennek megfelelően a helyszín sajnos nem tudta biztosítani az összes feltételt olyan magas szinten, mint egy kisebb létszámnál lehetett volna, de bevállaltuk a nyílt és őszinte kommunikációt. Az eddigi visszajelzések alapján valóban kissé szűkösen, de annál lelkesebben töltöttük el ezt a másfél napot a La Vida Duna Rendezvényházban. Újdonság volt a minden előadás után bevezetett állva tapsolás, ez annyira tetszett a közönségnek, hogy hamarosan minden előadás előtt is felálltak és előre (is) tapsoltak. Lehet, hogy tényleg jó dolog óránként legalább egyszer felállni? Ezt a hagyományteremtő koncepciót kiegészítettük egyperces átmozgató tornákkal egy-egy hosszabb előadás blokk közepén. Köszönjük gyógytornászunknak, Borsosné Szilágyi Katinak a vállalást, óriási siker volt! Szintén újdonság volt, hogy nem volt pogácsa, helyette lehetett kóstolni friss datolyákat (hálás köszönet az ÉdesDatolyám Kft-nek), gyümölcsöket, aszalványokat, magvakat és a Zabola firma által készített fermentált finomságokat.
A paralel szekciók is nagy sikert arattak. Volt lehetőség gerincjógát, légzőgyakorlatokat, progresszív relaxációt, vezetett meditációt és mindfulness-t kipróbálni. A legkorábban kelők pedig vasárnap reggel szakadó hóesésben intervall futáson vehettek részt Dr. Bana Richárd vezetésével a Margitszigeten, jómagam is ott voltam. Egyszóval volt lehetőség bőven stresszkezelést, illetve különböző mozgásokat kipróbálni, mindezzel fejlesztve a mentális jólétet. Tanulság a visszajelzések alapján, hogy legközelebb még többen szeretnének ezeken részt venni. Kitaláljuk, hogy legyen rá mód!
A gálavacsora helyszín kiválasztásánál a szemléletünkhöz és ízlésünkhöz leginkább közel eső, exkluzív zárt térrel rendelkező Twentysix Éttermet választottuk. Az ételek nagyon finomak voltak és növényi alapúak. Az élő zenét Bögöthy Ádám jazzbőgős és -gitáros és Kovács Linda duó biztosította.
Fontosnak tartjuk, hogy az egyesület háttérmunkáiban óriási segítséget nyújtóknak is megköszönjük a munkát, ezért a MOTE különdíjak kiosztására is sor került. Így a honlap szerkesztésért felelős Józsa Péternek, a könyvelési és számlázási feladatokban óriási segítséget nyújtó Henger-Golopi Nikolettnek és a kongresszus technikai lebonyolításáért Makay Karolinának köszöntük meg önzetlen munkáját.
Köszönjük a részvételt és a lelkesedést mindenkinek, ez nem csak egy “letudott” pontgyűjtés volt, hanem aktívan jelen volt mindenki. Köszönjük továbbá a támogatást a Kongresszus szponzorainak: Longevity Project, LifestylePro Academy, Agrosprint Hungária Kft, HatAlma Családi Életmódműhely, GagaBu, Zöld Étterem, Édes Datolyám, Seed Bonbon Handmade, KCG Partners, Zabola Firma, Mártallér.
Célunk, hogy nemzetközi együttműködésben, tudományos alapú életmódorvoslással segítsük a krónikus betegségek visszaszorítását és új szintre emeljük az orvos-beteg kapcsolatot Magyarországon.
info@eletmodorvostan.hu
+36 70 123 4567
Kérjük támogass minket az adód 1%-val. Kattints ide!
A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.