Blog
Orvosi kommunikációs tanfolyam a MOTE szervezésében
 
															Beszámoló – Dr. Tőzsér Berta
Már több, mint 25 évvel ezelőtt is, amikor én még csak orvostanhallgató voltam, szerepelt az orvosképzésben az orvosi kommunikáció, mint tantárgy. Emlékszem, hogy már akkor is éreztem, hogy nagyon fontos lenne, hogy a páciensekkel való beszélgetést, felvilágosítást nagyon jól csináljam, mert ezen múlhat az, hogy meggyógyul-e a beteg vagy sem.
Sajnos sem akkor, sem később, a rezidens képzés keretein belüli orvosi kommunikációs előadásokon, gyakorlatokon nem volt elég idő, hogy elmélyedjünk a mikéntben, hiába voltak kiemelkedően jók az oktatóink.
Amikor később sikeres nemzetközi vizsgát tettem életmódorvostanból, még fájóbb volt, hogy úgy éreztem, háziorvosként hiába akarok őszintén segíteni a hozzám fordulókhoz, sok esetben valami az én kommunikációmból hiányzik ahhoz, hogy a beteg megértse, hogy miért fontos, hogy változtasson, ha gyógyulni szeretne és el is tudja magát határozni a változtatásra.
Nagy szerencsémre belecsöppentem egy önszerveződő háziorvosi online referáló csoportba, ahol egyik alkalommal Dr. Purebl György, pszichiáter, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója tartott nekünk rövid bemutató referálót az alacsony intenzitású pszichológiai intervenciókról a mindennapi orvosi gyakorlatban. Rögtön meg is vettem a könyvét (1), majd a Dr. Czeglédi Edit társszerzővel írt hasonló témájú könyvét (2) speciálisan az elhízás témájában.


Később sikerült felkérnem egy a kizárólag MOTE tagoknak szóló webinárium megtartására is, ami olyan nagy sikerű volt, hogy a MOTE elnöksége beleegyezett, hogy a MOTE szervezésében és tagoknak közel 17%-os kedvezményt biztosítva szervezzek egy 10×3 órás alkalomból álló, személyes megjelenésű orvosi kommunikációs tanfolyamot, melyet Dr. Purebl György, Gyuri tartana nekünk.
Először azt hittem, hogy a maximális létszám, azaz 12 fő könnyen összejön, mert azt gondoltam, hogy mindenkit annyira érdekel a téma, hogy félő, majd vissza kell utasítani a jelentkezőket. Meglepő módon éppenhogy összejött a 12 fő és tanulságos volt számomra az a sok kollégától jött negatív visszajelzés, ami igazából csupa feltételezésen alapult és híven tükrözte sajnos azt, hogy milyen sokan küzdenek a kiégettséggel közülük….
Gyurival előre egyeztettük a találkozók témáit és az időpontokat, és olyan elkötelezett csapat jött össze, hogy többen is messzi vidékről utaztak fel a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetébe, mely helyszín biztosítását ezúton is köszönjük Dr. Varga Péter intézményigazgatónak.
2024. júniusától 2025. májusáig tartott a tanfolyam, összesen 10 alkalom, átlagban havonta egyszer, kisebb szünetekkel.
Az első három alkalom az alapokról szólt, hogy miért fontos a páciens mondanivalójának elismétlése, összefoglalása, az érzelmeinek visszatükrözése, az empátiánk kifejezése szükség esetén átfogalmazással, normalizálással, és a változtatásra való motiválás átkeretezéssel, vakcsoport-módszerrel, megoldásközpontú kérdezéssel. Csak hogy néhány technikát felsoroljak a sok-sok hosszan gyakoroltak közül. Később már konkrét eseteinket is hozhattuk, természetesen név nélkül és nagyon sokat gyakorolhattunk 3-4 fős csoportokban. Jó volt, hogy felhívta a figyelmünket arra is Gyuri, hogy először elég, ha egyetlen egy technikát gyakorolunk be „odahaza”, ki-ki a saját rendelőjében.
Később külön alkalmon tanulhattuk és gyakorolhattuk a motivációs interjú technikáit, az elhízással kapcsolatos orvosi kommunikációt, az alvászavarokkal kapcsolatos interjúkat, a nem együttműködő pácienssel való hatékony kommunikáció mikéntjét, stb. Három alkalmat is szántunk egy-egy nagyobb rész után „pusztán” revízióra.
Az első alkalom után azt éreztem, hogy nekem ez nem megy, hiába vettem meg a sok könyvet (3, 4, 5) hiába akarom jól csinálni, de valahogy mégis bíztam benne, hogy csak türelmesnek kell lennem magammal és bele fogok jönni, mert végre elég időt, teret és egy kitűnő és hiteles oktatót kapunk a tanuláshoz.
Nem mondom, hogy most már profi vagyok, de egyértelmű pozitív fejlődést érzek a saját kommunikációmban, úgy érzem, hogy végre megvannak a kommunikációs eszközeim ahhoz, hogy meg tudjam mutatni a pácienseimnek, hogy én tényleg segíteni akarok nekik, igazi partnert látok bennük ahhoz, hogy a saját egészségükről, betegségükről döntsenek és tudok segíteni neki abban is, hogy támogassam őket a sokszor nehéz, kihívásokkal teli változtatás útján.
Nem csak az egész tanfolyam alatt, hanem a végén is megjelent Gyuri végtelenül támogató és barátságos jelleme, hiszen minden résztvevőnek személyre szabott értékelést mondott, felhívva a figyelmünket az erősségeinkre és arra is, amiben érdemes lenne még fejlődnünk. Megkértem a többi résztvevő kollégát is, hogy írjanak pár sor visszajelzést, ők miként élték meg ezt a közös „utazást” és a teljesség igénye nélkül idézném néhányukat.
„Így, hogy már egy ideje dolgozom és élő példákat tudtam hozni, százszor hasznosabb volt mindez, mint anno az üres elmélet … Itt nagyon szerettem a pörgős gyakorlatokat és hogy ilyen sokféle témát át tudtunk venni a hosszú idő alatt.” Dr. J-K. K. gyermekorvos
„Magam részéről sokkal komfortosabban érzem magam a rendelőben, hogy alkalmazni tudok, eszembe jut, kipróbálok egy-egy technikát. Csökkent az a nyomás rajtam, hogy „mondanom kell valamit”, és növekedett az, hogy kérdeznem. 🙂 Nagyon jónak érzem a fejlődésem irányát.” Dr. F. Zs. háziorvos
„Amiben nagyon más volt számomra az itthon megszokott oktatáshoz képest, hogy abszolút gyakorlatorientált volt … Én is megtanultam az egy év alatt, hogy kérdezni-kérdezni-kérdezni. Az elején ez okozta számomra a legnagyobb nehézséget és most már egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy kérdezek olyan szituációkban, ahol eddig nem kérdeztem.” Dr. Cs. T. háziorvos
„Most már nem „mondom meg” a pácienseimnek, mit tegyenek és mit ne, hanem kérdésekkel rávezetem őket a változások útjára, empatikus és támogató módon. A tréningen elsajátított technikák … nemcsak a rendelőben, hanem az otthonunkban, családtagjaimmal is sikeresen alkalmazom. Ezáltal nemcsak a munkámban, hanem a mindennapjaimban is tudatosabb és empatikusabb vagyok.” Dr. Cs. K. háziorvos
“A tréning során megerősödött bennem, hogy az empatikus, figyelmes jelenlétnek mekkora ereje van. Jó volt látni, hogy nemcsak a szándék, hanem a technika is tanulható – és tanulhatóvá válik, ha van egy támogató közeg, ahol lehet gyakorolni, hibázni és fejlődni.” Dr. N. K. háziorvos
„Jó volt az időbeosztás is, hogy ennyire hosszúra nyúlt és az alkalmak között lehetett gyakorolni, próbálgatni a megtanultakat. Általánosságban érzem azt, hogy szívesebben beszélgetek a páciensekkel, és van ötletem, hogy az ellenállásukat hogy lehet röviden áttörni, kérdezgetni őket célzottan.” Dr. Sz. Zs. kardiológus
„Én pótolhatatlannak érzem a kurzust, a könyvek, amelyeket előtte és azóta megvettem, valamint a különböző továbbképzéseken meghallgatott előadások közel sem tudták hozni ezt a gyakorlati tudást… A szókrátészi kérdések a mindennapjaim részévé váltak nem csak a betegekkel szemben, hanem a kollégákkal folytatott kommunikációmban is, és összehasonlíthatatlanul nagyobb hatásúnak érzem őket, mint a korábban alkalmazott meggyőzési módszereimet.” Dr. L. T. háziorvos, üzemorvos
„…határozottan többet merek egyáltalán (vissza)kérdezni, mint korábban, és nekem ez sokat jelent. Kevésbé görcsölök rá, hogy meggyőző legyek, viszont tudatosabban próbálok egy találkozót valamilyen konkrét deal-lel zárni. Dr. V. P. üzemorvos, háziorvos, orvosigazgató
„Már több, mint egy éve megvettem a könyvet, de magamtól nem nagyon nyitottam ki, egy-egy fejezetbe beleolvastam, de az még messze volt a gyakorlatban történő alkalmazástól. Nagyon jó volt, hogy gyakorolhattunk és az esetmegbeszélések is sokat segítettek.” Dr. H. Cs. háziorvos
„Külön tetszett, hogy olyan példákkal dolgoztunk, ami előfordul a praxisban. Igaz, még rengeteget kell gyakorolnom, de úgy érzem, magabiztosabb vagyok…” Dr. Cs. A. háziorvos
A résztvevők többsége úgy döntött, hogy mindenképpen szeretné folytatni, melyet idén ősztől tervezünk és a részvételt megkönnyítve beiktatunk online alkalmakat is.
Őszintén szólva én kötelezővé tenném ezt a tanfolyamot életmódorvosoknak, de igazából minden orvosnak, egészségügyi dolgozónak, de közben azt is látom, hogy igaza van Gyurinak, azért is volt jó, hatékony és ilyen barátságos légkörű minden egyes alkalom, mert eleve mélyen elkötelezett kollégák vettek részt rajta. Az utolsó alkalommal még egy terülj-terülj asztalkámmal, finom növényi ételekkel is megünnepeltük a csoport sikerét.
Ha úgy érzed, hogy te is egy olyan kolléga vagy, akiben még él az a „fiziológiás” vágy, ami talán minden orvosi egyetemre jelentkező fiatalban megvan, megvolt, hogy őszintén segíteni akarunk a pácienseknek jól dönteni, egészségesnek maradni, gyógyulni, de gyanús, hogy a kommunikációdban nem mindig sikerül ezt megmutatnod, akkor írj nekem egy emailt a tozser.berta@gmail.com címre, hogy augusztusban már te is részt vehess a következő alkalmak részleteinek megbeszélésében, mert folytatni fogjuk, hiszen az orvosi kommunikáció az, amit szinte végtelenségig lehet, érdemes tanulni, csiszolni.
Dr. Tőzsér Berta, háziorvos, életmódorvos (IBLM)
- Dr. Purebl György: Alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók a mindennapi orvosi gyakorlatban
- Dr. Czeglédi Edit – Dr. Purebl György: Alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók az elhízás kezelésében és az anyagcserekontroll támogatásában
- Perczel-Forintos Dóra, Zinner-Gérecz Ágnes, Antal-Uram Dóra: Az alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók tankönyve
- Pilling János: Orvosi kommunikáció a gyakorlatban
- Petros Levounis, Bachaar Arnaout, Carla Marienfeld: Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban
 
								 
								