Mikroműanyagok és az emberi egészség – egyre súlyosbodó kockázat?

Szerző: Dr. Szabó Zsófi, oxyológus, IBLM életmódorvos

A bioszférában egyre nagyobb mennyiségben és kiterjedtebb eloszlásban jelenlévő műanyagrészecskék nemcsak környezeti, hanem emberi egészségügyi szempontból is növekvő aggodalomra adnak okot.

A mikroműanyag kifejezés (MP-k) a legfeljebb 5 mm méretű műanyagrészecskékre vonatkozik, míg a nanoműanyagok (NP-k) az 1 μm-nél kisebb részecskéket jelentik.   A műanyaggyártás csökkentésére és a műanyag-újrahasznosítás fokozására irányuló folyamatos erőfeszítések ellenére a becslések szerint a következő 25 évben 250 millió tonna műanyaghulladék fog bekerülni vizeinkbe, és 460 millió tonna a talajba.

Míg a mikroműanyagokat korábban elsősorban az óceánok szennyező anyagaiként tartották számon, a legújabb kutatási eredmények egyértelműen rámutatnak arra, hogy az emberek folyamatos és gyakorlatilag elkerülhetetlen expozíciónak vannak kitéve.

Mikroműanyagot igazoltak számos élelmiszertermékben, tápszerben, ivóvízben, a levegőben, a felszíni vizekben, vagy akár az Antarktiszon is.  Mikroműanyagokat mutattak ki emberi méhlepényben, humán thrombusban, anyatejben, májban, székletben és az emberi vérben.

Az általános, mindennapos expozíció és a mikroműanyagok bioakkumulatív tulajdonságai miatt a mikroműanyagokkal kapcsolatos egészségügyi hatások mértéke komoly aggodalomra ad okot.

Az elmúlt években számos kutatás vizsgálta, hogy a mikroműanyagok hogyan jutnak be a szervezetbe, milyen szervrendszerekre hatnak, és milyen típusú károsodást okozhatnak.

Az MNP-k emberi expozíciójának három fő útja a belélegzés, a lenyelés és a bőrrel való érintkezés.

Becslések szerint az emberek napi idejük körülbelül 89%-át zárt térben töltik, melynek levegője nagyobb koncentrációban tartalmaz műanyagrészecskéket, mint a kültéri levegő. 

Bár a légutakban működő természetes védekező mechanizmusok – például az orrszőrök, nyákréteg, csillószőrös hám vagy a makrofágok – képesek a részecskék egy részét eltávolítani, bizonyos műanyagok képesek megtapadni és felhalmozódni a tüdőszövetben. Kisebb részecskék esetenként átjuthatnak az alveoláris-kapilláris gáton is és bejuthatnak a vérkeringésbe. 

A lenyelés útján bevitt mikro- és nanoműanyagok értékelése természeténél fogva összetettebb, mint a belélegzés, ám jelenleg ezt az utat tartják az elsődleges expozíciós útnak. Eddig számos élelmiszerben, csapvízben, sóban, mézben mutattak ki műanyagrészecskéket. Nem elhanyagolható a szájon át bejutott és lenyelt, porral bevitt expozíció sem (különösen csecsemőknél és gyermekeknél). 

A műanyagrészecskéket nehéz megemészteni és lebontani. Az emberi emésztőrendszerben található MNP-k többsége valószínűleg kiürül a szervezetből. Meglepő módon az MNP-k koncentrációja a csecsemők székletében magasabb volt, mint a felnőtteknél, ami arra utal, hogy a csecsemők és a gyermekek jobban ki vannak téve a mikroműanyag expozíciónak, mint a felnőttek. A 100 nm alatti nanoműanyagok képesek lehetnek áthatolni a sejtmembránokon és átjutni a bélgáton, így elérve a véráramot, a műanyagrészecskék eljuthatnak más szervekbe is. A béltraktusból érkező szinte az összes vér átjut a májon, az epiteliális gáton történő átlépés pedig a májban történő felhalmozódást jelenti. 

Az emberi bőr közvetlenül ki van téve mikro- és nanoműanyagoknak, amelyek megtalálhatók személyi higiéniai termékekben, például fogkrémben, kézmosószappanban, arclemosóban vagy fényvédőben. Jelenleg azonban nincs pontos szakirodalmi becslés a bőrön keresztül felszívódó mikroműanyagok mennyiségéről és a felszívódás mechanizmusáról. Egyes vizsgálatok szerint a sérült bőrfelület lehetővé teheti nagyobb műanyagrészecskék bejutását.

A mikroműanyagok egészségkárosító hatásainak pontos mértéke, dózisfüggése és hatásmechanizmusa még nem teljesen tisztázott terület. A jelenlegi ismeretek nagy része laboratóriumi kísérletekből és állatmodellekből származik, míg a humán klinikai és epidemiológiai adatok még gyerekcipőben járnak. A rendelkezésre álló tanulmányok azonban felvetik szinte minden szervrendszer érintettségét. Az alábbiakban a mikroműanyagok bél-, a reproduktív- valamint a keringési rendszerre kifejtett hatására térünk ki.

A szennyezett élelmiszerrel vagy ivóvízzel bevitt részecskék közvetlenül érintkeznek a bél hámrétegével.

Számos állatkísérlet, valamint in vitro vizsgálat igazolta, hogy a béltraktusba jutó MNP-k többek között diszbiózist, a mikrobiális diverzitás csökkenését, a lipidek emésztésének gátlását, koleszterin- és epesav-homeosztázis zavarokat, a B6 vitamin szintézisének zavarát, a D3-vitamin felszívódásának csökkenését vagy a H. pylori fertőzésben részt vevő jelátviteli útvonalak felszaporodását  okozhatjak A mikroműanyagok jelenléte a bélmikrobiom összetételének megváltozásához vezethet: kimutathatóan csökkenti a Lactobacillus számát, valamint megváltoztatja a Firmicutes és Bacteroidetes arányát, ami anyagcsere-betegségekhez, gyulladásokhoz, immunrendszeri zavarokhoz, csökkent rövid szénláncú zsírsav-termeléshez (SCFA) kapcsolható, ezen folyamatok pedig elősegíthetik a gyulladásos bélbetegségek és vastagbéldaganatok kialakulását. 

A mikroműanyagok nemcsak fizikai jelenlétükkel, hanem kémiai aktivitásukkal is veszélyesek lehetnek. A részecskék felületén adszorbeálódhatnak más környezeti szennyezőanyagok – például nehézfémek, növényvédő szerek–, amelyek a szervezetbe jutva fokozhatják a toxikus hatást. Az is kiderült, hogy a mikroműanyagok mechanikai károsodást okozhatnak a bélhámsejteken, megbontva ezzel a bél barrier-funkcióját, és elősegítve a gyulladások kialakulását. 

Külön figyelmet érdemel a mikroműanyagok és a női reproduktív egészség kapcsolata. Állatkísérletekben kimutatták, hogy a mikroműanyag-részecskék képesek bejutni az ovariumba, sőt, akár a méhlepényen keresztül a magzati környezetbe is. Egyes vizsgálatok a petesejtek minőségének romlását, hormonális zavarokat és méhfunkció-zavarokat is összefüggésbe hoztak az MP-expozícióval. Bár a humán adatok még korlátozottak, a kutatások alapján nem zárható ki, hogy a mikroműanyagok hozzájárulhatnak a női meddőség, endokrin zavarok vagy akár a magzati fejlődési rendellenességek kialakulásához is. A terület jelenleg az egyik legintenzívebben kutatott kérdéskör, különösen a hosszú távú hatások megismerése érdekében.

A keringési rendszerre gyakorolt hatásában kiemelhető, hogy a mikroműanyagok jelen lehetnek az emberi vérkeringésben, ahol káros hatást fejthetnek ki, beleértve a vörösvérsejtek szétesését, a vérlemezkék aktivációját, valamint trombózis kialakulását. Emellett egyes mikrorészecskék csökkentik az endotélsejtek működését, ezáltal gátolhatják az érképződést és a sebgyógyulást.

Egy 2025-ben publikált tanulmány a műanyagtermékekből származó ftalát expozíció hatását vizsgálta a szív- és érrendszeri betegségek globális halálozási arányára. A szerzők modellezéssel becsülték meg, hogy 2018-ban világszerte több mint 356 ezer szív-érrendszeri haláleset volt köthető közvetlenül ftalát-expozícióhoz, és ezek döntő többsége (~98%) a műanyaghasználatra vezethető vissza.

Összességében tehát elmondható, hogy bár a mikroműanyagok kérdésköre még nem teljesen tisztázott terület, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kijelenthető, hogy a mikroműanyagok nemcsak környezeti, hanem humán egészségügyi kockázatot is jelenthetnek. Hatásuk sokrétű, minden szervrendszerre, szisztémásan és lokálisan, valamint több mechanizmuson keresztül hatnak.

Az emberi expozíció csökkentése érdekében nemcsak szabályozási és környezetvédelmi lépésekre, jól tervezett humán vizsgálatokra, hanem a társadalmi tudatosság növelésére is szükség van.

Források:

Microplastics in the marine environment: sources, fates, risks and mitigation – Wright, S. L., & Kelly, F. J. (2023). Frontiers in Environmental Science. PMC article: PMC10902512.

 Alterations in gut microbiota and bile acid metabolism in patients with cholestatic liver disease – Sipos, F., et al. (2025). BMC Gastroenterology, 25, Article 4140.

 Effects of microplastics on female fertility and reproductive function: current evidence and mechanisms – (2024). Archives of Gynecology and Obstetrics, 310, 1543–1557. (DOI: 10.1007/s00404-024-07929-w)

 Effects of Microplastic Exposure on Human Digestive, Reproductive, and Respiratory Health: A Rapid Systematic Review – Chartres, N.; Cooper, C.; Bland, G. D.; Pelch, K.; Gandhi, S. A.; BakenRa, A.; Woodruff, T. (2024). Environmental Science & Technology, 58(52), 22843–22864. DOI: 10.1021/acs.est.3c09524

Occurrence and risk assessment of microplastic pollution in surface sediments of urban lakes in China – Li, X., et al. (2022). Science of The Total Environment, 836, 155572. (article S004896972205210X)

Bioaccessibility of microplastic-associated heavy metals using an in vitro digestion model and its implications for human health risk assessment – Xu, S., Ma, J., Ji, R., Pan, K., Miao, A.-J. (2022). Environment International, Article PMID 35672643

Phthalate exposure from plastics and cardiovascular disease: global estimates of attributable mortality and years life lost – Hyman, S.; Acevedo, J.; Giannarelli, C.; Trasande, L. (2025). eBioMedicine, The Lancet

Borítókép forrása: pixabay