Dr. Vincze Réka
Életmódorvos

Dr. Vincze Réka vagyok, 28 éves, orvos, 2023 augusztusáig nőgyógyász rezidens egy rheinland-pfalzi (Németország) nőgyógyászaton. Azóta vállalkozó és életmódorvos, valamint mint coach tevékenykedek, illetve tartok workshopokat pl. növényi étkezés témában.
A nőgyógyászat mindennapokban alkalmazott terápiás lehetőségeit látva ötlött fel bennem először, hogy a jövőmet inkább a prevenciónak szeretném szentelni, és azoknak az embereknek az életét jobbá tenni, akik eljutnak erre az elhatározásra.
Az én történetem a növényi étkezéssel egy éve kezdődött (2022-ben), amikor egyik napról a másikra növényi étrendre váltottam, hiszen már azelőtt sem nagyon ettem halon és 1-2 sajton kívül egyéb állati terméket, így nem esett különösebben nehezemre a váltás. Ezen felül egyébként lelkes és kitartó futó vagyok, 2x-es maratonista, valamint most készülök a harmadik és negyedik megmérettetésre a hamburgi és a berlini maratonon belül. Az egészséges életmód és a testmozgás egész életemben nagyon fontos szerepet játszott, orvosként pedig különösen relevánsnak tartom ezt a témát.
Amit tanulmányaim során észrevettem, hogy igaz ugyan, hogy számos dolgot és terápiás lehetőséget megtanulunk a betegségek kezelését illetően, de rengeteg kórkép, mint például a cukorbetegség, magas vérnyomás és elhízás megelőzéséről oly kevés szó esik, pedig olyan állapotokról beszélünk, amik jó eséllyel csupán az életmód megváltoztatásával megelőzhetőek, illetve visszafordíthatóak lennének. Nagyon szívesen segítek Neked abban, hogy egy hosszabb és teljesebb életet biztosíts magadnak, mindezt pedig nagyrészt magad által, én pedig eközben szeretettel támogatlak benne. Honlapomon többet is megtudhatsz rólam és felvehete a kapcsolatot velem. https://rekavincze.hu/