Dr. Csépes Tímea

Háziorvos, életmódorvos (dipl. IBLM)

2020-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán. 2022-ben sikeres nemzetközi életmódorvostani vizsgát (dipl. IBLM), 2024-ben háziosvostan szakvizsgát tettem. A 2021-ben alakult MOTE alapító tagja és 2024. áprilisától az elnöke vagyok.

Az életmódorvoslással már orvostanhallgatóként megismerkedtem és a rengeteg krónikus beteget látván, egyből elkezdtem mélyebben tanulmányozni az életmód szerepét a betegségek kialakulásában.

A rendszeres sport már addig is az életem része volt, a teljes értékű növényi étrendre 2019-ben álltam át, melyet azóta is 90%-ban betartok. Szinte minden ételt saját magam készítek el, lehetőleg csomagolásmentesen vásárolt alapanyagokból.

Később a minőségi alvás és az alváshigiéné témája kezdett el érdekelni, teljesen átalakítottam az alvási szokásaimat.

A sok munka és feladat között mindig igyekszem szorítani egy kis időt magamra, amikor regenerálódhatok, akár jógával vagy egy rövid sétával a természetben.

Célom a magyar lakosság tájékoztatása és edukálása az egészséghez szükséges életmódi tényezőkről, hogy a krónikus betegségek megelőzhetővé válhassanak.

Közelgő események