Az Amerikai Életmódorvostani Társaság 20. konferenciája, 2024. 10. 27-30. Orlando, Florida
Nemzetközi testvérszervezet révén idén Egyesületünk meghívást kapott, hogy delegáljon egy főt az American College of Lifestyle Medicine éves konferenciájára. Beszámoló következik dr. Koncz Klára elnökségi tagtól.
Az idei konferencia különleges volt, hiszen 20 éves évforduló is volt egyben. 2004-ben alakult az amerikai egyesület. A résztvevői létszám magáért beszélt, mintegy 4000-en voltunk ott “élőben”, plusz a virtuális résztvevők. Tehát ki lehet mondani, az érdeklődés igen nagy volt (64 országból érkezett be regisztráció).
20 évvel ezelőtt a legfőbb kritika az volt velük szemben, hogy rendben, nagyon jó dolog, amit mondtok, de hol van a tudomány, ami mindezt bizonyítja. 20 év alatt számtalan tudományos cikk, tanulmány keletkezett, ami már kristálytiszta azok számára, akik egy kicsit is beásták magukat az életmódorvoslásba és a hozzátartozó irodalomba.
Több remek előadót is meghallgathattunk- Az előadók között csak néhányat említsek: Dan Buettner, Dexter Shurney, Wayne S. Dysinger, Michael Nischan, David L. Katz és még sokan mások…
Illetve volt lehetőség könyvet dedikáltatni is. Az aulában volt egy kitelepült, csak életmódorvosi könyveket áruló könyvesbolt. Jómagam vettem kettőt is, mind a kettő hiánypótló a maga nevében (Svetlana Chamoun: The Woman physician’s survival guide és Liana Lianov: Roots of Positive Change).
Az ACLM jelenlegi és korábbi elnökei is jelen voltak. Számomra lenyűgöző volt, hogy az eddigi elnökök is milyen aktívak maradtak, milyen szépen, tudatosan építették a téglákat és segítik egymás munkáját azóta is.
Végre egy olyan konferencia, ahol a szponzorok is érdekesek voltak!
Bemutatkozott a Pritikin Longevity központ, akik kiemelten foglalkoznak intenzifikált kardiológiai rehabilitációval is.
A Walk with a Doc hazai adaptációja már nálunk is elérhető, egyre több helyszínen folynak séták az országban, egyre több orvoskolléga érzi, hogy ez egy hatékony módja az egészségnevelésnek, egészségértésnek, hiteles információhoz jutásnak. Megtisztelő volt találkozni az alapító kardiológus főorvossal, Dr. David Sabagirral. Számontartják a magyarországi lelkes mozgalmat.
A ZOE mikrobiommal foglalkozó tudományos cég. Podcastje-t már évek óta követem, Will Bulsiewicz és Tim Spector a program szakmai hátterét biztosítják. Nagy élmény volt Dr B-vel találkozni, könyveiket csak ajánlani tudjuk!
Számtalan már mesterséges intelligenciát alkalmazó applikáció, életmódprogram lett bemutatva, növényi alapú kórházi tápszer és még sorolhatnám. Csupa inspiráz életmódterápiát, a viselkedésváltozást, mint alapot elősegítő programot láthattam.
Bemutatkozott a Blue Zones Health, pár hónapja a Kék Zónák és az ACLM kollaborálnak és létrehoztak egy programot, közösségépítés alapján az egyéneknek lehetőségük nyílik egészségmegőrző programokban részt venni. A program lényege, hogy alkalmazzák a Kék Zónák tanulságait és az egészségnevelés valóban meg is valósulhasson, ez számomra egy nagyon izgalmas projekt, hamarosan lehetőség lesz Kék Zóna expert képesítést is szerezni, ez óriási lehetőség a városoknak, falvaknak, önkormányzatoknak világszerte.
A kulináris medicina is nagy figyelmet kapott. Egyrészt már megalakult az Amerikai Kulináris Medicina Intézet, véleményem szerint ez lesz a jövő orvoslásának az egyik kulcseleme, hogy valódi nutricionális tudást adjunk a pácienseinknek és ne szokás alapon mondjunk véleményt, akár kontraproduktív tanácsot, aminek semmi tudomány alapja nincs.
A konferencián kapott növényi alapú reggeli (nem kontinentális!), uzsonna és ebédek, vacsora fantasztikus diverzitásával, teljes értékűségével komoly és színvonalas bemutató volt azoknak, akik korában még nem próbálták ezt az étrendet. Jómagam csak szimplán boldog voltam, hogy nem pogácsa és habos mézes-krémes volt a kínálat, hanem gyümölcsök, olajos magvak, datolya, aszalványok, zöldségmártogatós, zabkása, bogyós gyümölcsök, rengeteg rost, szín- és ízkavalkád.
Rekreációs lehetőségből volt bőven választék. Például a reggel 6-kor kezdődő HIIT torna, vagy az 5km-es futás, séta, esti relaxáció, tánc, nyújtás, mindfulness…stb.
Néhány példa a workshopok témáiból: gyakorlati kulináris medicina, a hatékony viselkedésváltozás, hogyan indíts saját életmódpraxist, női egészség, wellbeing, stresszmenedzsment optimalizálás, hogyan használjuk a mesterséges intelligenciát jól, hogyan lehet jól csoportos konzultációt tartani, vállalkozásfejlesztés, buktatók… és még csupa hasznos információ.
Táplálékkiegészítő és egyéb zavaró befolyásoló cégek nem voltak jelen a konferencián.
Sokat hallhattunk az esélyegyenlőségről, a lobbizás fontosságáról, az egészséges ételek elérhetővé tételéről mindenki számára, valamint az orvosok hitelessége is felmerült…jómagam nagyon őszintén élveztem a nyílt kommunikációt, semmi megbélyegzés nem volt érezhető, de sok nyitott kérdés elhangzott.
Idén februárban szintén részt vehettem egy külföldi tanulmányúton, Dohában, ahol a többi életmódorvosi szervezet egy-egy képviselője találkozott és írtuk alá a közösen megfogalmazott Doha-nyilatkozatot. Most jópáran ebből a társaságból újra találkoztunk, még nyilvánvalóbb volt számomra, hogy ezek a kapcsolatok milyen sokat adnak, sok inspirációt, szervezetfejlesztési tippet tanulhatunk egymástól.
Összességében így, hogy tavaly már mi is rendeztünk egy sikeres konferenciát, úgy gondolom, hogy lelkesen megyünk neki a jövőre tervezett kongresszus szervezésének, végezzük tovább a dolgunkat, hirdetjük továbbra is az IBLM vizsga lehetőségét, tartjuk a webináriumokat. Számomra a közösségben gondolkodás az egyik kulcs az egészséghez, mind a mikro- mind a makrokörnyezetünkben. Remek példák vannak erre a világban, amik jól működnek, igyekszünk ezeket minél inkább a hazai körülményekre adaptálni, mert hogy az egyik kedvenc idézetemet a konferenciáról idézzem „Szenvedés nélkül nincs fejlődés”. A problémák azonosítva vannak, a megoldás itt van előttünk, a hagyományos orvosi, reduktív, reaktív betegségőrző modell helyett az életmódorvoslás legyen az alap, ennek a szemléletnek és megvalósulásának hamar számokban is mérhető eredménye lenne akár gazdasági szemmel, akár minőségi életévekben mérve.
Fogadják szeretettel legújabb blogcikkünket, a Mexikói Életmódorvosi Társaság alapítójától Victor Saadia: Az életmódorvoslás vége c. utópisztikus, talán realisztikus írását. Bár már itt tartanánk!