2 éves a MOTE

 

Szeretettel a FÖLD napjára

Az elmúlt két év tapasztalatgyűjtéssel, egymás megismerésével és a kezdeti fontos lépésekkel telt. Elindítottuk a honlapunkat, melyen rendszeresen új cikkek jelennek meg, webináriumot folytatunk és bővülnek a tagi tartalmak, rendeztünk egy online szemináriumot, tartottunk egy előadás sorozatot a háziorvos rezidensek számára, megszerveztük az első Séta az orvossal – MOTE pikniket, bővült a tagság, nőtt a nemzetközi életmódorvostani szakvizsgát teljesítettek száma, kerestük-kutattuk az életmódorvoslásról szóló kéziratunk kiadásának lehetőségeit, pályáztunk, előadtunk, terveztünk, és most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol az első – életmód vizsgával egybekötött – kongresszusunkat állítjuk össze.

Pár évvel ezelőtt még Dr. Tőzsér Berta fejéből pattant ki, hogy összefogjon bennünket, olyan orvosokat és egészségügyi szakembereket, akik hisznek az életmódorvoslás jövőjében, és szeretnék támogatni azoknak az egyszerű elveknek a megismerését laikus és szakmai körökben, melyek szebb, teljesebb, hosszabb élethez vezethetnek bennünket. Ez többről szól, mint hogy “együnk salátát” és hogy “feküdjünk a Nappal”. A mindennapjaink apró döntései, amik szokásainkká fejlődnek, meghatározzák, hogy milyen emberré válunk, meddig élünk és kik vesznek bennünket körül. Egy pici első lépés a jobb élet felé továbbfejlődhet egy teljes átalakulássá. Megszabadulhatunk akár a családunkon végigvonuló problémáktól is, miközben rájövünk, hogy az öröklött gének nem kötnek meg, mert valójában szokásokat és hozzáállást vettünk át, és azok tettek beteggé.

Az igazi szépsége az életmódorvoslásnak, hogy felszabadítja az embert az alól a gondolat alól, hogy áldozat. Megérthetjük, hogyan alakítjuk az életünket, az egészségünket, és hogy elsősorban mi döntjük el, milyen frissességgel és érzésekkel élünk.

Az életmódorvoslásnak egy nagy felfedezése a támogató társas kapcsolatok szerepe, amit gyakran nem számolunk az egészséghez, pedig hozzátartozik, és jobban befolyásolja az állapotunkat hosszútávon, mint az életmód egyéb elemei. A kapcsolódás, az együttműködés a személyes életünkben is elsőrendű, de nagyobb csoportokra, azt gondolom, hogy szakmai társaságokra is vonatkozik.

Egyesületünket azért látom szívmelengetőnek, mert a jelenleg fellelhető, bizonyított, a jóllétünkre vonatkozó információkat a lehető legtisztább, legérthetőbb formában igyekszik közvetíteni, és közösségünk döntéseit a szerint hozzuk meg, hogy mi illeszkedik ezekhez az elvekhez és mi nem. Egy lelkes, lelkiismeretes, elkötelezett társaság, ami nap mint nap megerősít abban, hogy lehet bizalommal lenni, van befogadó készség a fejlődésre, érdemes erőt, energiát tenni a változásba és van jövőnk.

Dr. Szentgyörgyi Barbara, elnök

 

képek forrása: pexels.com

Eszter Kiss

Kiss Eszter

Dr. Kiss Eszter - gasztroenterológus, életmódorvos (dipl. IBLM) Immunrendszerünk körülbelül kétharmada a beleink mentén található és az emésztőrendszerünk a pszichoszomatika elsődleges kivetülési helye is. Betegségeink kialakulásában pedig az életmódunknak sokkal nagyobb szerepe van, mint a génjeinknek. Amikor ezek az információk tudatosultak bennem azt gondoltam: ha mindenki jól élne, jól enne és foglalkozna a lelkével, nem lenne olyan sok emésztési problémával, hasi fájdalommal küzdő beteg. Egyáltalán alig lenne beteg ember. Ezen dolgozom immár nem csak gasztroenterológusként, hanem képesített életmódorvosként is. Jómagam flexitáriánus vagyok, erősen törekszem a low waste életmódra, leginkább gyalog vagy „tömeg” közlekedek, és ha csak tehetem, a szabadban vagyok. Hiszek a család, a barátok, a közösség megtartó erejében, a közösségi feladatvállalásban. Sokévnyi tánc után a sportom a jóga lett, mert összeegyeztethető a munkával, családdal és az online térrel. Illetve nyújtás, relaxáció és erősítés is egyben. Bázisom a Szent Imre Kórház Gasztroenterológia Profilja, ahol jelenleg kisgyermekeim mellett részállásban dolgozom.